Vanita - a kristályszappan

Málnát a pocakba és a ráncokra

Ez a pici, piros gyümölcs szép, finom és még a szépséged megőrzésében is segíthet, ha szeretnéd. A málna igen értékes gyümölcs, mert viszonylag korán érik. Jelentős mennyiségű cukrot, szerves savakat, C-, B1-, B2-vitamint tartalmaz.

A gyümölcsök először a fürtök csúcsán érnek be, és fokozatosan válnak fogyaszthatóvá. Nekünk is van pár bokor a kertben, de ott még elég szegényes a termés, a piacon viszont mindig csodásakat veszek a kedvenc helyemen, egy aranyos nénitől. Tőle tudom, hogy csak akkor szabad leszedni a gyümölcsöt a bokorról, ha már teljesen megérett. Ha előbb szedjük le, nem érik be, mint a legtöbb másik gyümölcs. A szedésre érett gyümölcs viszont a bokron gyorsan túlérik, elveszti üde színét és kellemes ízét; a bogyók szétesnek és a földre hullanak. Ezért fontos, hogy a szüret időpontját jól határozzuk meg. Reggel vagy borús, hűvös időben  a legjobb leszedni.

Ha lehet, akkor frissen fogyasszuk, lehűtve. Én tejszínhabbal szeretem a legjobban. Hűtőszekrényben - takarás nélkül - legfeljebb 2-3 napig tartható el, utána gyorsan megpenészedik. Készíthetsz belőle szörpöt és dzsemet is, de mélyhűtésre is kiválóan alkalmas. Ha nem a pocakodba szánod, hívd segítségül a ráncok ellen és keverj belőle egy frissítő arcmaszkot.

Hozzávalók: 2 marék málna, 35 g zab-, vagy mandulakorpa, 2 evőkanálnyi akácméz, 1 tojássárgája

Így készítsd el: A málnát pépesítsd össze turmixgépben vagy egy villa segítségével, majd add hozzá a többi hozzávalót is és alaposan keverd össze az egész keveréket. Ha homogén lett a pakolás, akkor vidd fel a tiszta arcőrre majd hagyd hatni legalább 30 percen át. Utolsó lépésként langyos vízzel öblítsd le a heti ránctalanító kúraként is alkalmazható, frissítő és hidratáló hatású pakolást.

Fotó: biogarden